Nagy László Adrián

1968-ban születettem, Budapesten. A Zeneakadémia zongora szakán Keveházi Gyöngyi és Falvay Sándor növendéke voltam. Elvégeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karát, miközben Bartl Erzsébetnél kezdtem orgonálni. 1997-ben szereztem Csanádi László növendékeként orgona-művészi diplomát a Zeneakadémia szegedi Konzervatóriumában. Azóta vagyok a Margit körúti ferences templom orgonistája. Tanítottam is a veszprémi hittudományi főiskola egyházzene szakán, a zsámbéki tanítóképző főiskolán és a III. kerületi zeneiskolában. Főállásban a Honvéd Együttes Férfikarának korrepetítoraként dolgozom.

Rendszeresen koncertezem szólistaként és kóruskísérőként, illetve szimfonikus zenekarokkal /pl. Budapesti Fesztiválzenekar/ is. Hazánkon kívül vendégszerepeltem Európa számos országában. 1999-ben a Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaverseny döntőjében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma különdíját nyertem el. Közreműködőként sok felvételen szerepelek, első szóló CD-m 2003 decemberében jelent meg Korálfantázia címmel a Hungaroton gondozásában.

2005-ben hoztam létre Zsemlye Sándor jazz-szaxofonossal a SaxOrgan duót, melyben zenei világainkat ötvözzük, Bachtól a jazz-ig. Simple című CD-nket 2007 Karácsonyán jelentettük meg.

2006-2007-ben a Tango Esperimento zenekar zongoristája voltam, CD-nk Paso Primo címen az Etnofon kiadó gondozásában jelent meg.

És most, nagy örömömre alkotok mint a Klasszikon zeneszerzője, zongoristája és hangszerelője.